Páros stratégia a teniszben - egyszerűen


Melyek a páros stratégia eszközei a teniszben amelyek nem bonyolítják túlságosan a játékot, ugyanakkor magas nyerési esélyt biztosítanak?


1. A páros játékban is a legfontosabb a kiegyensúlyozott játék
; ahhoz, hogy esélyünk legyen a pont megnyerésére, játékban kell tartani a labdát.


2. A páros stratégia a végső célja mindig a hálójáték
.
Az a csapat, amelynek mindkét játékosa először a hálóhoz felmegy - azonos játékerőt feltételezve mindkét oldalon - fogja nagy bizonyossággal a pontot megnyerni. 

Előre mozgás
Ha páros játékban a hálónál játszunk, minden röpte után mozogjunk a háló irányába. Ha egy röpte után változatlan pozícióban maradunk, akkor a következő alkalommal is csak ugyanolyan röptét tudunk ütni.

Ha minden röpte után közeledünk a hálóhoz, akkor ellenfeleinkre nyomást tudunk gyakorolni, és minden röptét egyre jobb pozícióból tudnuk megütni, hiszen az ütés pillanatában a labda magasabban van a háló felett.


3. Szerva stratégia páros játékban

Páros játékban a legfontosabb, hogy az első szervát beüssük. Még akkor is, ha az első szervánk nem gyorsabb a másodiknál, akkor is sokkal nagyobb az esély a pont megnyerésére az első szerva mögött. Ennek oka, hogy az első szerva fogadásánál automatikusan védekező attitűdöt veszünk fel, és egy erős szervát várva sokkal félénkebbé válunk.

Ezzel szemben a második szervát várva természetes módon sokkal támadóbb a hozzáállásunk, amely növeli a return sikerességének esélyeit. Tehát, a páros játék esetében a szerva minőségétől szinte függetlenül az első szerva mögött nagyobbak az esélyek a pontnyerésre.


4. Ha partnere szervál

Ha partnere szervál, talán nem tűnik ki azonnal, de ön az, akin általában a pont múlik. Sokan úgy gondolják, hogy ha nem ők szerválnak, akkor pihenhetnek és minden nyomás a partneren van. Téves!

A hálónál álló játékos feladata kezébe venni a pont sorsát és az első adandó alkalmat megragadni. Tehát álljunk egy jó ütőhossznyira a hálótól és szinte teljesen a szingli pálya oldalvonala és a középvonal felezőjére. Ne aggódjunk, ha a returnt elütik mellettünk a folyosóban, ez az ütések kisebb hányada.


5. Return stratégia páros játékban

Szervafogadóként mindig üssünk alacsony keresztlabdát a a fogadó játékos lábához. Ha a szemközti hálójátékos a háló közelében van, emeljük át felette a labdát vagy üssünk el mellette a folyosón.


A következő videon a 2009-es Ausztrál Open vegyes páros döntőjébőlláthatunk részletet, Andy RAM és Natalie DECHY - Mahesh BHUPATHI és Sania MIRZA meccséből.




Az Páros stratégia teniszben oldalról vissza a Tenisz taktika, stratégia oldalra



Kehrling Béla


Szabó Éva képei és történetei

Kulcsszavas keresés

Teniszpartner keresés

Pesten - Budán  - Vidéken

Videós
szabályelemzések

Jónás Dorka harmadik éve Amerikában


Kérdezze
a teniszedzőt!


Taktikai egypercesek


Beugró


FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE Kérjük, írja be e-mail címét,
a keresztnevét, majd kattinston a "Subscribe" gombra!
Then

Don't worry — your e-mail address is totally secure.
I promise to use it only to send you NEWS.